Szent István Egyetem
KAROK
A SZENT ISTVÁN EGYETEMEN
GYORSKERESÉS
A SZIE OLDALAIN

  Versenyképességünk függ az együttműködésünktől

  Az állatorvosok hármas feladata

  Fürtökben lógtak a hallgatók a fórumon

  Standon a "Gyöngyösi Főiskola"

  Választás a Mátraalján

  Rektori tea a Kulturális misszióval

  Anyanyelvápolás

  Konferencia az Ybl Miklós Műszaki Főiskolai Karon

  Elhárulnak a Gödöllői Ipari Park előli akadályok

  Hornok László székfoglaló előadása

  Almanachban mutatják be tevékenységüket

  Dr. Szabó Béla

  Lovas nyári egyetem

  Meghívás Firenzéből

  Gép-ész jutalom

  Beszélgetés Balogh János akadémikussal

  Tömeg nélküli farsang

  Egy (volt) kábítószeres naplója

  Kiadványok, rendezvények kommunikáció


  Kert a kastélykertben

  Elejét is, végét is átrendezték

  AIESEC

  Arany Titán-díj lapunk főmunkatársának

  Legendás tanároktól az ifjú reménységekig

  Garanciát akarnak Élő lánc Budán

  Tea Gödöllőn
EGYETEMI
ÚJSÁG IV. évfolyam 3. szám
 

Egy (volt) kábítószeres naplója

Egy 27 éves fiatal srác naplót ír. Ez nem is lenne szokatlan, azonban ő korábban kábítószerezett, de aztán mint elmondta, átértékelte az életét és lemondott a pszichoaktív szerek használatáról. Az "élményeiről" szól majd a napló. A vele folytatott beszélgetést olvashatjátok most.

- Milyen körülmények között váltál a drog áldozatává?

- Nem érzem magam a drog áldozatának. Azért nyúltam ezekhez a szerekhez, mert az utamba kerültek és kíváncsi voltam rájuk. Akkor, 16 évesen úgy éreztem, hogy ez jár nekem. Miután kipróbáltam, megnyugvást találtam bennük.

- Azt mondod, hogy ez járt neked... Volt valamilyen problémád akkoriban?

- Probléma mindig van egy kamasz életében. Igen. Volt problémám, de kényelmesebb volt anyagozni, mint szembenézni vele. Meg a haverok is húztak a szerek felé. De az egészben nagy szerepet játszott, hogy nem volt családi hátterem, csak úgy nézett ki, hogy van.

- Szüleiddel voltak konfliktusaid?

- Igen, de nem lehet a saját döntéseinkért a szülőket vádolni. 16 évesen, ha akartam volna, szembe nézhettem volna magammal. Jó lehetőségeim voltak például a tanulásban.

- És miért döntöttél a "könnyebb" megoldás mellett?

- Ez nem egyszeri döntés volt, hanem egy folyamat. Jó volt csinálni. Sokáig magamnak sem vallottam be, hogy drogos vagyok, és baj lenne.

- És azóta éled azt az életet, amelyről az emlékkönyvedben írsz?

- Tulajdonképpen nem, mert például leérettségiztem. Utána derült ki itthon, és akkor rakott ki az apám. Onnantól változott meg az életmódom.

- Azt mondtad, voltak problémák, és kellemesebb volt anyagozni, mint szembe nézni velük. Mi volt a konkrét probléma?

- Erre most hogy válaszoljak? Úgy, hogy az publikus legyen és ne is magyarázzák félre?

- Nem tudom, hogy mi volt ez a probléma, így nem tudok válaszolni...

- Az volt az ok, hogy apám vert. Azt mondta, hogyha nem tanulok, akkor nem lesz ember belőlem.

- De hiszen leérettségiztél. Nem volt büszke a fiára?

- Nem, sosem.

- Hogy érezted magad, amikor kidobott otthonról?

- Mindig féltem apámtól, és amikor kirakott, akkor felszabadultnak éreztem magam. Engedélyt kaptam a szabad életre, hogy tényleg azt csináljam, amit akarok.

- És még ekkor sem gondoltad azt, hogy vége, otthagyom az eddigi életemet, és új életbe kezdek?

- Új életet kezdtem apám nélkül, de meg sem fordult a fejemben, hogy letegyem az anyagot.

- Honnan szereztél pénzt a drogra?

- Amíg otthon voltam, addig apám pénzelt, mert jómódúak voltak. Ő ezzel látta a gyereknevelés kiteljesedését, hogy pénzel.

- És később?

- Később loptunk. Voltak ügyeim is emiatt, előzetesben is voltam, meg sokszor begyűjtöttek.

- Ha jól tudom, a testvéred is kipróbálta a kábítószert.

- Igen. Az öcsém másfél éve heroinozik. Nagyon nehéz őt így látni, és tudom, hogy csak akkor tudok segíteni rajta, amikor már ő akarja. Addig csak azt tudom tenni, hogy háttere vagyok, hogy tudja, bízhat bennem. Az ő élete az ő döntése. Ahogy én is végig jártam az utam, úgy neki is végig kell, csak irtózatosan tud fájni, hogy tudom, nem mindenki jön ki élve a pokol ezen útjáról.

- Azt is megtudtam, hogy van egy gyermeked, akit elvettek tőled. Erről mesélnél?

- Konkrétan mit szeretnél erről tudni? Én elmondok mindent, de ez nagyon siránkozás szerűen jön ki.

- Nem baj, mert ez te magad vagy. Én tudom, hogy nem játszol...

- De elég baj! Rajtam ne sírjon senki! Addig, amíg anyagoztam, látogathattam. Tavaly tavasszal tiltotta el az anyja, mert félt, hogyha rendbe jövök, akkor majd a fiam velem akar maradni. Azt is mondta, hogy zavarom az ő családi életüket. Figyelj, én nem vagyok egy mintaapa! Lehet azt belemagyarázni, hogy az ilyen, aki kábítószerezik, hogy szerethetné a gyereket, hogy tudna neki megadni mindent. De mi a garancia arra, hogy az a szülő, aki nem "cuccozik", az fogja szeretni a gyerekét és megad neki mindent? - Az ötéves fiad gondolom, csak erősít a "leszokásban", nem?

- Meg fogsz lepődni, de nem. Én nem a fiam miatt tettem le a tűt, hanem önmagamért. Szeretem a fiamat, de nem érte élek. Nagy tévedés azt hinni, hogy a gyerekünkért élünk, meg a gyerek a cél. A gyerek nem a szülő tulajdona. Csak a szülő az, aki megkapja a lehetőséget arra, hogy fogja a kezét a gyereknek addig, amíg el nem jön az ideje annak, hogy elengedjük. Nekünk van privilégiumunk arra, hogy megtanítsuk a döntés képességére.

- De te azért szívesen fognád a kezét addig, nem?

- Igen, azonban tisztában vagyok vele, hogy ahol van, jó helyen van.

- Mióta próbálsz leszokni a "szerről"?

- Hat éve próbálom, de igazából jobb volt mindig visszamenekülni hozzá. Bár a függőség örökre megmarad, a tudatossággal uralni lehet a vágyakat. Nem leszokni kell, hanem átértékelni az életet. A drogozás tünet és a tünetet csak időlegesen lehet kezelni. Nem a drogozás tényét kell megszüntetni, hanem átgondolni a dolgainkat, átértékelni az életet, vagyis tudatosan tenni a dolgaink. És ha így teszünk, akkor idővel a drog olyan szerepet fog betölteni az életünkben, ahol tényleg a helye van. Én heroinos vagyok most is, csak nem használom, mert nem célravezető abban, hogy megtaláljam önmagam. Nem elfelejteni kell a múltunkat, hanem számon kell kérni magunktól, hogy mit tanultunk belőle. Aztán azt kell keresnünk, hogy a tanultakat hogyan tudjuk előnyösen kihasználni. Mert lehet azon siránkozni, hogy de barom voltam, hogy anyagoztam, de ez nem visz előre, csak vissza a tűhöz.

- Mi az, ami miatt eldöntötted, hogy félre teszed az életedben a drogokat?

- Rájöttem arra, hogy a döntéseimért felelős vagyok, és hogy azok kihatnak az életemre. Nagyon sokat megtanultam az emberekről, mert nagyon sok időm volt figyelni őket az utcán.

- És mit tudtál meg róluk?

- Azt, hogy nagyon sokan csak megjátszanak egy szerepet a környezetük előtt, de közben az árnyékuk önmaguknak, mert nem merik őszintén felvállalni a gondolataikat és saját magukat, még önmaguk előtt sem. Tulajdonképpen mindenki menekül valamihez, de a drogosok legalább látványosan teszik. Ha sokat ülsz az aluljáróban, akkor akaratlanul is elkezded figyelni az embereket, és idővel a gondolataik átjönnek. Megmondom neked őszintén, én még nem nagyon láttam boldog embert, csak aki azt mondta magáról, hogy boldog. Ő már annyiszor elmondta, hogy ő is teljesen beleélte ma-gát.

- A könyvedben is erről szeretnél írni?

- Igen, erről is. Azért szeretném megírni a könyvem, hogy az embereknek egy kis

betekintést adjak abból, amit átéltem. És főleg azért írok, mert jó kiírni mindezt magamból. A könyvemből még sok hiányzik, igazán komolyan egy éve kezdtem el írni, de vannak emlékek, amelyeket 7-8 éve jegyeztem le. Csak az a baj, hogy éppen olyanok nem fogják elolvasni, akiknek el kellene.

- Kikre gondolsz?

- Arra a generációra, akik bepánikolnak a füvescigi hallatán. Mondhatok egy példát milyen "leállni"? Berakod ezt az újságba?

- Igen.

- Ok. Egyszerű példa lesz, olyanoknak szól, akik nem drogoztak. Ebből kicsit átérezhető. Mit jelent szakítani a droggal? Képzeld el, hogy van egy családod, boldogan élsz velük, sok örömöd van, de idővel mindig többet várnak el tőled az örömökért cserébe. És lassan kezdesz ráébredni, hogy csak használnak. Örömöt adnak, jó velük, meg szereted őket, de kezdesz belefáradni. És megfogalmazódik benned, hogy le kéne lépni, el kéne hagyni őket, és egy más életet kezdeni. Nem új életet, mert azt nem lehet. De nagyon nehéz szakítani velük, mert az emlékek és az örömök visszahúznak. Aztán végül megteszed a nagy lépést: szakítasz, kilépsz a családodból és elkezded a más életed. Érezheted jól magad, lehetsz boldog, de az emlékük mindig ott lesz. És tudod, tisztában vagy vele, hogy bármikor visszamehetsz, mert visszavárnak. Akkor leszel rendben, ha majd úgy tudsz mesélni a szép emlékeidről ebben a másik életedben, hogy amikor mesélsz, nem rándul görcsbe a gyomrod a vágytól. Ez az egész nem csak drogosokról, nem a leállásról szól és nem akarás kérdése. Nem az akaráson múlik, hanem a változtatás képességén. Érted?

Györe P. Balázs

*

"...hó fed mindent... A tél lassan méltóságteljesen birtokba vette a rohanó várost... Tél... Milyen egyszerű szócska, mégis benne van minden... Sokan csak a halált látják benne, pedig a tél semminek sem a halála... Kezdet és vég... Azért jön, hogy megmutassa nekünk az elmúlás méltóságát... Nagyon hideg van, még itt, az aluljáróban is megborzongok... Az emberek sietnek, teszik a dolguk... Egy szó lüktet az agyamban... Heroin... Az évek során észrevétlenül eggyé váltam vele, és lelkem belefagyott e kemény gyémántba... És most szeretnék kiszakadni belőle... Jocó ül mellém, mond valamit... Válaszolnék, de nem tudom, mit mondott. Aztán feláll, és otthagy... Látom, ahogy távolodik... Nézem az embereket, ahogy elhaladnak mellettem... A tekintetük éget... Legszívesebben belém rúgnának még egyet... Itt ülök az aluljáró koszos, hideg kövén, kívül az életen, a mindennapokon... Az utca mocska vagyok... A gyönyör rabja... Porszem a semmi közepén... Ki szeretnék futni a világból... Elbújni messze, ott, ahol lelkem megnyugodhat, és ahol nincs semmi, csak én és a végtelenség..."

Részlet a naplóból

   Morgan Hill Consulting 2003 ® Szent István Egyetem Gödöllő