Egyházi ünnepek hiedelmei, babonái

ADVENT

A szó latin eredetű, jelentése: megérkezés, az Úr érkezése. A karácsonyra való előkészület ideje, kezdete András naphoz (nov.30) legközelebb eső vasárnap.

Régen éjféli harangzúgók jelezték kezdetét, egyben az egyházi év megnyitását is. Egykoron a vallásos emberek szigorú böjtöt tartottak, ezen idő alatt, falun hajnali misére jártak, amit a középkorból eredeztetett kifejezésekkel angyali vagy aranyos misének is hívtak, és Szűz Mária tiszteletére ajánlottak. Általában az egyházi ünnepekhez különféle hiedelmek, babonák társulnak.

Advent időszakához is kötődik néhány ilyen. Például

- az eladósorban levő lány a hajnali misére való első harangozáskor a harang köteléből három darabot tépett, amit aztán a hajfonó pántlikájában hordott, hogy farsangkor sok kísérője legyen.

- az Alföldön volt szokás, hogy a hajnali misére való harangozáskor a lányok mézet vagy cukrot ettek, hogy ettől édes legyen a nyelvük, s mielőbb férjet "édesgessenek" magukhoz.

- Erdélyben volt szokás, hogy a hajnali mise ideje alatt az összes ajtót, ablakot zárva kellett tartani, mivel ilyenkor a boszorkányok állati alakot öltenek, házakba, ólakba próbálnak jutni, s ott rontást okozni.

- az Ipoly mentén járta az a hiedelem, hogy az elázott pénz Advent idején tisztul.

- Salgótarján környékén azt tartották, hogy ilyenkor tüzes emberek jártak, kiknek a szájukból tűz áradt. Az ilyen tüzes emberek ellen a néphit szerint olvasóval (rózsafüzér) lehetett védekezni.

Advent idején a leghosszabbak az éjszakák, meglehetősen jó alkalmat adva a varázslásra. Az egyház ajánlja ezen időszak szentjeinek segítségül hívását. (András, Borbála, Luca, stb.).

A néphit kapcsolatba hozza saját mágikus várakozásait az említett szentekkel, de nem csupán a vallás tanítása alapján, hanem mágikus hatalmat is tulajdonít neki.

Modern rohanó életünkben szívünk, lelkünk mélyén mi is várakozunk valamire, valakire. Ez a négy hét a "szent várakozás" időszaka. Várjuk a Messiást, mert tudjuk "eljő és nem késik".

Az egész világ számára a béke, a szeretet ünnepe. Jézus születésének napja, az egyház egyik legnagyobb ünnepe. Hazánkban számos népszokás, hiedelem kapcsolódik Ádám-Éva napjához (december 24.), valamint karácsony napjaihoz (december 25, 26). December 24-ét karácsony böjtjének is nevezzük, ez a nap az ünnep kezdete. Dologtiltó napnak tartották, csupán a takarítás és a sütés-főzés volt e napon engedélyezett. A férfiak a ház körül tettek rendet, s az állatokat látták el, az asszonyok, lányok pedig a házban, főleg a konyhában tevékenykedtek. A karácsonyi asztalt ünnepélyesen megterítették, az abroszt csak ezen a napon használták, melynek mágikus erőt tulajdonítottak. A következő évben ezt az asztalkendőt használták a gabona vetésénél, valamint ezzel takarták le a beteget. A karácsonyi vacsora rangját jellemzi az alábbi szólás:

"Karácsonykor kalácsot, húsvétkor kenyeret, pünkösdkor, ahogy lehet."

Az ünnepi vacsorának szigorú rendje volt. Több helyen fokhagyma volt az étkezés "első fogása", melynek egészségmegóvó hatást tulajdonítottak. Népszerűek voltak a babból, lencséből, mákból készült ételek, ezek a gazdagságot voltak hivatottak jelképezni. Az ünnepi vacsorához tartozott még az alma is, melyet a gazda annyi részre vágott, ahányan az asztalt körülülték mindenki kapott egy gerezdet, s miközben elfogyasztották, egymásra gondoltak, ezáltal az elkövetkezendő évben sem feledkeztek meg egymásról.

A vacsora közben keletkezett morzsát megőrizték; használták orvosságként, szerelem felkeltésére, rontás ellen. Szokás volt szentestén a kántálás, gyermekek csapatostul járták a falut, köszöntőket mondtak, énekeltek, amelyért diót, almát, esetleg pénzt kaptak. A pásztorok vesszővel jártak köszönteni, a házaknál elmondott jókívánságok után a gazdasszony kihúzott egy vesszőt a csomóból, azzal jelképesen "megvesszőzte" a pásztorokat s ajándékokkal viszonozta a köszöntést ez a szokás a termékenység-varázslás része volt. Az est további részét általában kártyázással töltötték, még nem eljött az idő, hogy az éjféli misére menjenek. Oda magukkal vitték a Luca-széket, melyre, ha felálltak megláthatták a falu boszorkányait.