Szent István Egyetem
KAROK
A SZENT ISTVÁN EGYETEMEN
GYORSKERESÉS
A SZIE OLDALAIN

VII. évfolyam 9. szám


  Elismerések

  MTA Agrár-közgazdasági bizottság

  Röviden

  Címlapunkról

  Egy kis hazai - átadták az egyetemi naperőműt

  A Nemzetközi Kapcsolatok Titkárságának hírei

  Szabályozási terv

  Nyitrai Egyetem - Nemzetközi etológiai konferencia

  Dr. Kocsis Károly

  Kajtár Péter és Mikó Péter Pál Pro Scientia aranyérmesek

  Meghívók doktori védésre

  Meghívó habilitációs előadásra

  Kelepelők éjszakája

  MKK TDK

  Akár 150 ezer forintot is kaphat, aki még december 15-ig igényli a Diákhitelt

  "Vad"-disznóvágás

  PÁLYÁZAT SZENT ISTVÁN ÖSZTÖNDÍJRA

  Együtt lenni - jó

  Két művész egy kiállításon

  Dr. Lábadi Károly: Főhajtás

  Vidéki asszonyok világnapja

  Ipar, kereskedelem és pénzügy Gödöllőn a két világháború között (részlet)

  Gondolatok egy emlékéremről - dr. Antal Józsefet köszöntötték

  Molnár Miklós: Rendkívüli emberek

  Adventi kastélynapok
EGYETEMI
ÚJSÁG VII. évfolyam 9. szám
 

Ipar, kereskedelem és pénzügy Gödöllőn a két világháború között (részlet)

DR. RÉTI LÁSZLÓ

I. A kisipar

(A tanulmány első része az iparosodás helyi adottságait és feltételeit, a gödöllői kisipar jellemzőit és mutatóit tárgyalja, lapunk 2005. szeptember 26-i számában jelent meg. A tanulmány második része az iparos társadalomról, a szakoktatásról, a szabadidő-intézményekről íródott, lapunk 2005. október 24-i számában közöltük.)

3/b Érdekképviseletek. Intézmények

A politikai szféra (törvényhozás, kormány) továbbá a közigazgatás (megyei, járási, települési, községi szintjei) valamint a kisiparosság közötti összekötő láncolat legfontosabb (formális) intézményi eleme, az érdekképviseleti struktúra volt. Ide tartoztak a főként középipari jellegű gazdasági kamarák és jellegzetesen kisipari entitások, az ipartestületek. A kisebb településeken iparos körök működtek. Ezeket területi elven, s egyben vertikálisan szervezték.

Az iparosság helyzetét ("normális" esetben), alapvetően a konjunktúra-ciklusok befolyásolták. Gondjaikról, problémáikról érdekképviseleteik, az ipartestületek szóltak. Esetünkben a Gödöllő és Vidéke Ipartestület volt az illetékes. A kisiparosok panaszáradatában (amely mind nagyságrendjét, mind tartalmát tekintve hely- és időfüggő volt) a konstans elemek közé tartozott a rendeléshiányra, a magas adókra, a drága tanonctartásra, az alap- és segédanyagok nehéz beszerzésére, ezek magas árára, a kontárok "elszaporodására", a társadalmi-politikai képviseletük hatékonyságának elégtelenségére vonatkozó hivatkozás. A legtöbben defenzív módszerekért (pl. protekcionista intézkedésekért) kiáltottak; csak néhány iparos modernizált, belátva, másként nem tud megélni a szegényes piacon. (A technikai korszerűsítés torz indoklása volt a Kalántai Miklós féle kisnyomda esete, amely modern szedőgéppel bírt, és a belügyminisztérium támogatásával a Gödöllői Szt. István Fiúkollégium tulajdonába került. A szerény üzletet retorikailag grandiózussá transzformálták, merthogy arra "a magyar ipar egyik legjobban megmételyezett és elzsidósodott ágazatában került sor.")

A Gödöllő és Vidéke Ipartestület a kisiparosság általános helyzetét, és abból a képviseletre vonatkozó feladatokat, továbbá saját működésének tapasztalatait, s aktuális, valamint közvetlen, meg perspektivikus céljait, nemkülönben a döntésre érett-, döntést igénylő kérdéseket, valamennyi, a működését lényegesen motiváló problémát, a ,.rendes évi közgyűlés" elé terjesztette. Az esztendőnként tartott nyilvános közgyűlés, mint legmagasabb döntéshozó fórum, fogadta el a zárszámadást, a költségvetést, a tagdíjak jellemzőit, a vagyonmérleget, az elnöki jelentést. Megválasztotta, amikor időszerű volt, az Ipartestületet irányító választmány, továbbá a Számvizsgáló Bizottság tagjait, s 3 évre az Ipartestület elnökét, az alelnököket, valamint az ipartestületi ügyészt, a pénztárost és kinevezte a havi bérrel alkalmazott jegyzőt.

(1930-1932 között a Gödöllő és Vidéke Ipartestület "vezetője" Deim Frigyes volt. 1936-tól 1942-ig a GV It. Elnökévé Kilián Frigyes vendéglős mestert választották. 1942-1943-ban Uhrini-Kovách Kocsárd építőmester, építészmérnök, 1944-ben pedig Stógl József ült az elnöki székben. A hivatali folytonosságot Deim Frigyes jelképezte, aki (bizonyíthatóan) 1930 és 1936 között a "vezetője", azután (1944-ig) jegyzője lett a (közben átszervezett) GV It-nek. A korabeliek szerint az "ideális elnök", amilyennek méltatói Kilián Frigyest látták, higgadt, széles látókörű, a pártpolitikán felülemelkedő, kizárólag az iparosság érdekét szem előtt tartó személy. A 75 évesen, 1943-ban elhunyt Persler Kálmán építkezési vállalkozó érdemei között viszont elnöki működése laudációjában azt emelték ki, hogy részt vett Gödöllő politikai életében.)

A közgyűlés kiemelkedő jelentőségű esemény volt, megtisztelték jelenlétükkel a községi, s a járási notabilitások. (Endre László egyenesen alkalmat látott rá, hogy ezen a fórumon is hirdesse a maga szempontjait. 1937-ben a munkások "hazafias irányú továbbképzésének" és a "nemzetvédelemnek" a fontosságára "figyelmeztetett".)

A közgyűlésen tekintették át az ipartestület feladat-, vagy hatáskörében bekövetkezett változásokat. De például 1938-ban, amikor az ipartestületi hálózat kiszélesítésével kapcsolatos feladatokat tárgyalták, s a korábbi alapszabályok megváltoztatását, e témák kiemelt fontosságára tekintettel, kibővített közgyűlést hívtak össze. Itt és ekkor jelentették be a Gödöllő és Vidéke Ipartestület illetékességi körének kiterjesztését Veresegyház, Isaszeg (?), Vácszentlászló, Valkó, Dány, Mogyoród (?), Szada (?) és Zsámbok csatlakozását a Gödöllő székhelyű szervezethez. A péceli és rákoscsabai ipartestületeket összevonták, Veresegyház cca. 80 iparosát pedig a gödöllői Ipartestülethez rendelték. Ezek után a Gödöllő és Vidéke Ipartestület taglétszáma 518-ra módosult, s ebből 292 iparos volt gödöllői illetőségű. (A GV It.-vel kapcsolatban fel sem vetődhetett az "elismert" státusz elnyerése, hiszen taglétszáma több mint duplája volt az e cím eléréséhez megszabott 200 fős minimumnak.)

(Ezt, az ipartestületi reform részeként hozott döntést, hosszú és nehéz tárgyalások előzték meg. A GV It. elnöke, a Gödöllő járási főszolgabíró, az Iparkamara kisipari csoportjának megbízottja, az iparügyi minisztérium képviselői és az érdekelt ipartestületi elnökök 1937. október 7-i iparügyi értekezletén született meg végül is az a javaslat, amelynek alapján a Gödöllő és Vidéke Ipartestület szervezeti kereteit - az itt leírtak szerint - "kibővítették".)

A Gödöllő és Vidéke Ipartestület működésében változást jelentett, hogy "bizonyos tekintetben" elsőfokú iparhatóság lett, működési körének kibővülésével az adminisztrációja is megnőtt. Nagyobb lett a mozgástere. Az ipartestületi reform (az új hálózatépítés) jegyébeni ui. az iparügyi miniszter egyre több jogosítványt adott az ipartestületeknek.

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara által végzett éves felmérések és az adatok alapján (általa) készített éves jelentések igen fontos információkat tartalmaznak a GV It-re vonatkozóan.

Az 1922-től 1940-ig terjedt, 18 évet átívelő (folytonos) válaszok és adatsorok részben megerősítik a más forrásból származó ismereteinket, részben pedig (esetleg új irányokat is mutatva) kiegészítik, vagy éppen korrigálják azokat. Az időnként "időszerűsített" vagyis "felfrissített" kérdésekre adott válaszokból (is) értesülünk arról, hogy a GV It-nek volt székháza, szakkönyvtára 80, majd (1931-re) már 800 kötettel, s hogy a szervezet elöljárósága idők múltán egyre kevesebbszer ült össze: 1923-ban (évente) még 27, 1940-ben viszont már csak 5 ülést tartott. Szembetűnő a It.-i jegyző (P-ben számított) évi fizetésének "merész" növekedése, az 1927-ben volt 576 P-ről - 14 esztendő múltán - 17,3 %-kal történt emelése. "Első kézből" informálódhatunk az ipartestületi tagok, a tanoncszerződések, a kiadott munkakönyvek, ideiglenes iparigazolványok számáról, a GV It. bevételeiről, a bevétel struktúrájáról, s az érdekképviselet vagyoni helyzetéről. Az adatsorok a GV It. taglétszámának (egyenetlen) növekedését, a tanoncszerződések számának, nagyságrendjének tulajdonképpeni stabilitását, a "drámai" elmozdulások abszolút hiányát, a kiadott munkakönyvek és ideiglenes igazolványok számának teljesen hektikus, a gazdaság reálfolyamataiból nem igazán következő "kilengéseit" mutatják. Az éves tagdíj összegét "tólig" állapították meg; ez az új valuta bevezetésekor egységesen 6 P. volt, 1933-tól pedig 4-től 30 Pengőig terjedő sávban "szóródott". Közelítő számítások szerint a segédek éves átlag keresetének cca 1 %-a lehetett (a 30-as években). Az It. bevételei (tagdíjból, bekebelezési díjból, tanoncszerződés- és szabadítás jövedelméből tevődtek össze, egymástól meglehetősen távol eső szélső pontok közötti mezőben; 1927-től 1937-ig pl. 2070, illetve 3437 P között mozogtak. (A tanoncoknak szerződéskötéskor 42,5 ezer, szabaduláskor pedig 112 ezer Koronát kellett az It-nek fizetnie. (1925-ben). A P. 1924-től volt hivatalos fizetőeszköz, fokozatosan váltotta fel a K-t, a GV It. dokumentumaiban 1927-től.)

A fegyverkezési konjunktúra nagyságrenddel emelte meg az It e forrásból származó bevételét; az 1938-tól 1940-ig kb. évi 5300 P-t tett ki. A rendkívül változatos vagyonérték-mutatókból joggal feltételezhető, hogy a GV It. aktív vagyongazdálkodást folytatott. Csakis ezzel magyarázható, hogy a vagyonkimutatásokban szélsőséges P. értékek szerepelnek. 1927-ben pl. a GV It. vagyonát 3291 P-ben, 1929-ben 30.000, 1930-ban 40 ezer, 1931-ben 10 ezer 500, 1939-ben pedig 1489 P-ben határozták meg.

Az ipartestületi hálózat átszervezéseként az országban 336 ipartestület alakult a korábban volt 391 helyett. A Pest megyei ipartestületi körzethez immár 58 ipartestület tartozott (a korábbi 73-al szemben). Együttes taglétszámukat (az ipartestületek) 180.000-ben adták meg. (1937) (A kisiparban foglalkoztatottak és az ipartestületi tagok száma közötti eltérés magyarázata - egyebek között - az, hogy a mennyiségi mutatók csak egy adott időpontban érvényes állapotot tükröznek, és nem illusztrálják az e téren rendkívül gyakori változásokat. A segédekre és a tanoncokra a kötelező tagsági előírás nem vonatkozott. Így aztán - a szóban volt reformot előkészítő esztendőkben - 1935-ben 162.160, 1936-ban 170.318 ipartestületi tagról tudunk, jóllehet a kisiparban akkor több mint kétszer ennyien dolgoztak.)

Az ipartestületek közös képviselete az IPOK, az Ipartestületek Országos Központja volt. Lényegében ez a szervezet reprezentálta, jelenítette meg és képviselte a kormányzat, valamint minden más gazdasági, társadalmi szereplő felé a kisiparosságot, mint (külön érdekű) csoportot a közéletben, s a közpolitikában.

Az IPOK működési rendjéhez tartozott, hogy éves "közgyűlési jelentésekben" (is) foglalkozott a magyar iparosság (és kézművesség) helyzetével. 1937-es (150 oldalt kitevő) dokumentuma, pl. méltatta az 1935-ben elindult megélénkülést, s hogy a kormányzat felkarolta a kisiparosság törekvéseit. Elégedettségének adott hangot, mert megszervezték a Kisipari Kiviteli Intézetet, ami hozzájárult a szektor exportjának, így foglalkoztatottságának a növeléséhez. Ugyanakkor az IPOK - mint mindig, ha szükségesnek ítélte - ezúttal is memorandumot juttatott el a kormányhoz és a törvényhozáshoz, amelyben a kisiparosság aktuális problémáit, valamint elhúzódó vagy állandósult gondjait, s egyben megoldási javaslatait foglalta össze - gyakorta - az adózásról, a társadalombiztosításról, az exportról, a kontárkérdésről, a hitelellátásról és a vásárügyről.

Az érdekképviseletek ügykörében, feladataik és funkcióik között a legnagyobb figyelmet természetesen a kisiparos társadalom szakmai és egzisztenciális kérdései, az ezekre adható válaszok, s a válaszok hatékonyságát növelni rendelt, jórészt - a piaci ügyekre, a szociális gondoskodásra, a szakmai utánpótlás nevelésére, a tájékoztatásra, illetve tájékozódásra -gyakorlati tevékenységi körök, illetve tennivalók adták.

3/c/ Érdekérvényesítés - érdekütközések

A GV It. elszántan lépett fel a piaci viszonyok megzavarói ellen. Ütközéseket is vállalt az általa képviselt érdekek érvényesítéséért. Sikeresen "küzdött" meg a "Phöbus" villamosipari konzorciummal, amelyet a cégjegyzékben "Rt. Villamos és Közlekedési Vállalatok Számára Phöbus Villamos Művek "Újpest" néven vezettek be. A társaság 1938-ban 80 ezer pengővel tartozott Gödöllőnek; bérleti jogot (koncessziót) szerzett a község villanyvilágítására; a községi képviselő-testülettel kötött szerződésben rögzítette: engedélye van villamos berendezések javítására is. Az It. - arra hivatkozva, hogy "helyben is van elég szakember" - tiltakozott a "Phöbus" piacszerző (piackiterjesztő) törekvése miatt, elérte, hogy a céget kitessékelték a szolgáltatók sorából.

1937 őszén addig szokatlan és elhúzódó vita alakult ki "hogyan fest Gödöllőn az iparpártolás?" témában. A tét az a 3000 Pengő volt, amit a helyi elöljáróság évente irodanyomtatványokra költött. Gödöllőn állították, hogy az összeg 80-84%-a nagybudapesti nyomdákra jutott, amiből a helyi érdekeltek arra következtettek, hogy "az elöljáróság nem támogatja a gödöllői ipart". Az It. vég nélkül hadakozott a "jogtalan iparűzés", az iparigazolvány nélküli dolgozók (kontárok) ellen. (1943. januárjában pl. a nevezetes "Nagy Krumpli" vendéglő dolgában járt el.)

Előfordult, hogy a GV It. tagjait nem azok versenyképességének az erősítésével igyekezett helyzetbe hozni, hanem részben az ádáz kenyérharc "logikájának", részben a külső nyomásnak, így a mániákus antiszemita hangulatkeltésnek engedve - maga is - használt piacidegen eszközöket, illetve módszereket.

 

 

   Morgan Hill Consulting 2003 ® Szent István Egyetem Gödöllő